AZ IDEGEN

Pár hónappal azelõtt, hogy megszülettem, apám találkozott egy idegennel, aki akkor járt elõször a mi békés kisvárosunkban. Apát már a kezdetektõl fogva lenyûgözte és rabul ejtette az érdekes, szórakoztató idegen, és hamarosan meghívta õt, hogy lakjék nálunk.
Családunk hamar befogadta az idegent, és amikor világra jöttem, õ is ott üdvözölt engem, többi családtagom körében. Ahogy felnõttem, sosem kérdõjeleztem meg a családunkban elfoglalt helyét. Úgy éreztem, különleges szerepet tölt be kis közösségünkben. Anyám megtanította nekem Allah szavát, apám pedig megtanította, hogyan engedelmeskedjem neki. És az idegen? Õ volt a család mesemondója. Órákon keresztül lenyûgözött minket kalandos, rejtélyes, humoros történeteivel. Ha tudni akartam valamit a politikáról, történelemrõl vagy tudományról, mindig õt kérdeztem. Mindig tudta a válaszokat a múltról, értette a jelent, sõt, furcsa mód, mintha a jövõt is ismerte volna…
Õ vitte el családomat az elsõ focimeccsre. Megnevettetett és megríkatott. Soha be nem állt a szája, de úgy tûnt, apámat nem zavarja. Anya néha csendesen felállt, miközben mi egymást pisszegtük le, hogy halljuk, amit az idegen mondd, a szobájába ment és a könyveit olvasta. Most már szeretném tudni, hogy fohászkodott-e valaha is azért, hogy az idegen hagyja el a házunkat…
Apa szilárd erkölcsi elvek alapján kormányozta családunk életét. De úgy tûnt, az idegen nem tiszteli ezeket. Nálunk például sohasem szabadott csúnyán beszélni, sem nekünk, sem a vendégeinknek. De az idegen olyan szavakat használt, amelyek égették a fülemet, apám tekintete elborult, anyám arca pedig elpirult tõlük.
Apám nem engedett alkoholt a házba, még fõzésre sem. Az idegen mégis folyton azt hajtogatta nekünk, hogy az ital jó dolog, és próbáljuk ki legalább egyszer. A cigarettáról is azt állította, hogy divatos, a szivar férfias, a pipa pedig intelligens benyomást kelt. Szabadon - de milyen szabadon! - beszélt a testi szerelemrõl is. Megjegyzései néha közönségesek, néha sokat sejtetõek, de mindig zavarba ejtõek voltak. Most már tudom, hogy a szerelemrõl alkotott képemet fõként az idegen alakította ki.
Az idegen újra és újra megkérdõjelezte szüleim erkölcsi elveit, szembeszegült családom értékrendjével, de soha senki nem rótta meg vagy vádolta… és SOHA, senki nem kérte meg, hogy távozzék a házunkból.
Több mint ötven év telt el azóta, hogy ez az idegen beköltözött hozzánk. Beilleszkedett közénk, megszoktuk, és korántsem olyan lenyûgözõ már, mint kezdetben volt.
És mégis, ha meglátogatod a szüleimet a régi házunkban, láthatod az idegent, amint ott ül a megszokott sarkában, és alig várja, hogy valaki meghallgassa vagy megnézze a képeket, amiket rajzolt.
Ja, és a neve? Mi csak tévének hívjuk.

Írj nekünk!