Irj a rovatvezetonek!

A Kegyelmes és Irgalmas Allah nevében

Az õ Uruk hírül adja nekik az Õ könyörületességét,
az Õ tetszését, és olyan kerteket, amelyekben
meg nem szûnõ kegy várja õket.
(A megbánás, 7/21)


ALLAH KÖNYÖRÜLETES ÉS IRGALMAS NEVEINEK MEGNYILVÁNULÁSA A KORÁNBAN

Bevezetõ

Az ember minden pillanatban megpróbáltatik ebben a világban, amelyet megközelítõleg 60-80 év elteltével el fog hagyni. Rögtön halála után minden kiejtett szóról, minden megtett cselekedetrõl, minden döntésrõl, jóról és rosszról számot fog adni, azután pedig megkezdi örökké tartó életét a Túlvilágon.
Az Elszámolás Napján semmi sem marad rejtve, minden kis és nagy dolog kiderül, és senki sem fog igazságtalanságot elszenvedni. Amikor ez a nap elérkezik, a próféták, az igazak, azok, akik õszintén alávetették magukat Istennek és hittek, azok, akik félték Istent, azok, akik pontosan az Õáltala megszabott határokat védelmezték, azok, akik Isten megelégedésében, könyörületében és kertjében reménykedtek, az örökkévaló Paradicsom lakhelyének fognak örvendezni.
Azok pedig, akik a Sátán követõi voltak, a hitetlenek, a társítók, a képmutatók, azok, akik nem félték Istent, hanem inkább saját alsóbb énjük (ösztönénjük) taszító vágyainak engedelmeskedtek, akik korlátok nélkül követték el a bûnt, azoknak lakhelye a Pokol lesz, amely tele van büntetésekkel...
Az igaz hívõk, akiknek Isten a Paradicsomot megígérte, szívbõl hisznek Urunkban, Aki az egész világegyetemet megteremtette, legszebb nevei által ismerik Õt és ezekkel a nevekkel emlékeznek meg Róla. Tudatában vannak az Õ végtelen erejének és hatalmának és egész életüket Isten megelégedésének keresésével töltik. Ezek az emberek tudják, hogy Isten, Aki õket magukat és az egész univerzumot tökéletesen, a legapróbb részletekig megtervezte és megteremtette, az egyetlen barátjuk és pártfogójuk. Végiggondolják, hogy Urunk minden pillanatban lát és hall minket, minden dologról tudomása van, legyen az akár a legkisebb dolog, és ennek tudatában cselekszenek.
A világ minden embercsoportjának más és más a hitvilága. Vannak, akik eltévelyedett felfogással élnek. A fontos az, hogy az ember Istent a Korán alapján, az Õ páratlan, minden hiányosságtól mentes, magasabb rendû tulajdonságaival együtt ismerje meg. Nagyon fontos, hogy az emberek felhagyjanak tévképzeteikkel és megértsék Isten tulajdonságait, amit a Korán eléjük tár. Az õszinte hívõk, akik a Korán verseibõl hiánytalanul tudják Isten összes nevét (tulajdonságát) és akik mélyen elgondolkoznak ezekrõl a nevekrõl, teljesen más szemszögbõl tekintenek az életre. Õk tudják azt, hogy Isten az egyetlen birtokosa a világegyetemnek, Õ a végtelen erõ és hatalom birtokosa, Õ az, Aki mindent lát és mindent hall, Aki szolgáihoz végtelenül kegyelmes, megbocsátó és könyörületes, Õ az, Aki megszabadít a nehézségtõl és szolgáinak sikert ad a könnyebbségben, Aki végtelenül igazságos, Aki a döntéshozók ítélõje és Akié a birtoklás. Mindezt tudják és életüket ennek a hitnek megfelelõen élik. Íme néhány Urunk legszebb neveibõl, melyet a Korán tartalmaz:

Õ Allah, Akin kívül nincs Isten. Õ a rejtett és a nyilvánvaló dolgok tudója. Õ a Könyörületes és az Irgalmas. Õ Allah, Akin kívül nincs Isten. A Király, a Szentséges. A Békesség. Õ az, Aki biztonságot nyújt a félelem ellen. Õ a Megóvó, a Hatalmas, az Óriási (Aki kijavítja szolgái hibáit és elõsegíti bûnbánatukat), a Büszke. Allah magasan felette áll annak, amit (a társítók) társítanak (mellé). Õ Allah, a Teremtõ, Aki (a legszebb formában) hibátlanul alkot és Aki megformáz ('formát és arcot ad'). Övék a legszebb nevek. Õt magasztalja mindaz, ami az egekben és a földön van. Õ a Hatalmas, a Bölcs.
(Az összegyûjtés, 59/22-24)

Allah... Rajta kívül nincs Isten. Õ az Élõ, a Magában-Létezõ. Nem vesz rajta erõt sem szendergés, sem álom. Övé minden, ami az egekben és a földön van. Vajon ki az, aki az Õ engedélye nélkül közbenjárhat Nála? Tudja azt, ami elõttük van és azt, ami mögöttük van. (Õk azonban) nem fognak fel semmit az Õ tudásából, kivéve azt, amit Õ akar. Trónusa átöleli az egeket és a földet. Megõrzésük nem esik nehezére. Õ Magasztos és Hatalmas.
(A tehén, 2/255)

Isten nevei közül, melyeket a fenti áják (az ája jelentései: jel, tanítás, vers) tartalmaznak, kiemelnénk kettõt: Könyörületes (Rahman) és Irgalmas (Rahím). A Korán szúrái közül 113 kezdõdik ezekkel a jelzõkkel. Ezeknek a neveknek a megnyilvánulása elkíséri a hívõket egész életükön át, õk maguk is tanúi ennek. Hiszen e két tulajdonság, könyörület és irgalom, átfogja, átöleli az egész teremtést: az ember születését és halálát, a betegséget és az egészséget, mindenfajta gyengeséget, élõ és élettelen páratlan szépséget. Isten könyörülete, gyengédsége, szeretete, segítsége, védelme, kegye és megbocsátása, Könyörületes és Irgalmas jelzõinek legszebb megnyilvánulásai. Ennek tudata elmélyíti a hívõk szemléletét, amellyel a világegyetemre és minden élõre tekintenek és ugyanakkor csiszolja jellemüket. Ezért amikor egy muszlim Koránt vesz a kezébe, amikor az Iszlám erkölcsét próbálja megélni és átadni másoknak, amikor a hívõket a jóra inti, vagy elgondolkodik a világegyetem megteremtésén, lelkében Urának elsõsorban ezt a két csodálatos tulajdonságát kell, hogy átérezze. Megérteni a szépséget, sokrétû értelmet, minden jót és minden áldást, ami Teremtõnk páratlan neveiben rejlik, tudatában lenni annak, hogy a Könyörületes és Irgalmas jelzõk mintegy uralják az Iszlám vallását, fontos lépés ahhoz, hogy az ember elmélyedjen a hitben és megismerje Istent az Õ legszebb nevei által.
Ezeken az oldalakon azt szeretnénk bemutatni, milyen helyet foglalnak el egy muszlim életében Isten "Könyörületes" - "Rahman" és "Irgalmas" - "Rahím" nevei. E két név megnyilvánulásait fogjuk vizsgálni segítségül hívva a Korán ájáit (tanításait, jeleit, verseit) és a világegyetem jelenségeit, és kihangsúlyozzuk, milyen fontos, hogy az ember e nevek fényében lássa evilági életét.

Irj a rovatvezetonek!

Elsõ rész: ISTEN KÖNYÖRÜLETE MINDENT ÁTFOG

Második rész: Urunk Legszebb Nevei

ALLAH VÉGTELENÜL MEGBOCSÁTÓ ÉS ELFOGADJA A BÛNBÁNATOT

ALLAH VÉGTELENÜL MEGBOCSÁTÓ ÉS ELFOGADJA A BÛNBÁNATOT 2. rész

A Korán, Urunk kegyelmének egyik jele az emberekhez

Urunk, Rahman (Kegyelmes) Nevének megnyilvánulása az is, hogy minden közösséghez intot küld

Allah végtelen irgalmának megnyilvánulása

Az Iszlám vallás a könnyebbség vallása

Allah végtelenül megbocsátó 1.

Allah végtelenül megbocsátó 2.

A könnyebbség kegyelem a hívok számára

Allah senkire nem ró nagyobb terhet, mint amekkorát el tudna viselni

 



Írj nekünk!